Gergely fel-alá járkált a házban, közben mindent felforgatott. Keresett valamit, mint egy eszeveszett. A nagyapja focit nézett a televízióban, közben meg figyelte mit csinál a fiú, de nem mondott semmit.
Nem csoda, hogy Gergő olyan pánikban volt. Vasárnap délután 5 óra volt és holnap volt a táborba az indulás, neki pedig még nem is volt hálózsákja.
A konyhából jött ki, közben a fejét vakarta. "Nem kapok egyet sem... pedig úgy melékszem volt még egy, amit.... Ő hagyott itt, mielőtt külföldre ment volna." aggodalmasan sóhajtott egyet.
Ezt már Gedeon sem hagyhatta annyiban. Lehúzta a tévé hangját és az unokájára nézett.
-Mi a baj, fiam? Mit keresel olyan nagyon? - kérdezte rekedtes hangján. Nyugodt volt. Mióta kibékült Gergellyel, azóta alig ivott és a közérzete is sokkal jobb volt. Közelebb is kerültek egymáshoz.
Gergely először a nagypjára nézett, majd a lépcső fele, ami a szobájába vezetett. Végül fogta magát és leült a nagyapja mellé.
-Hálózsákot.
Gedeon felvonta a szemöldökét.
-Mire kell?
-Tudod... a tábor... mondtam még.
-Jajj, igen. - az öreg elgondolkodva bólogatott, miközben gyér szakállát simogatta. - Volt hálózsákunk?
-Úgy emlékszem. De nem kapom.
-Nagyon sűrgős?
-Igen. Mondták, hogy kell vinni.
-És? Valamelyik barátodnak nincsen kölcsön?
Gergely úgy nézett a nagyapjára, mintha a világ legnagyobb hülyeségét mondta volna. Végül az arca felvidult fel is pattant és már indult is a szobájába a telefonjáért.
-Köszi, Nagyapa! Ez jó ötlet. - azzal fel is vágtatott a lépcsőn. Az öreg csak a bajsza alatt nevetett és felhúzta a hangot újra, hogy hallja miről is maradt le.
Gergely az ágyára ült és kihúzta a töltőből a telefonját. Kikereste Irma számát, de nem tárcsázott. Kicsit furán érezte magát. Még sosem hívta írmát, meg mást se nagyon. Vett egy pár mély lélegzetett, majd megnyomta a gombot.
Hallotta ahogy kicseng a telefon. Közben átfutott az agyán, hogy még sem kellene zavarja, hiszen a lány is biztos pakol. De másnak a telefonszáma nincs meg. Balázsnak az Gergely száma meg volt, de ő elfelejtette leírni, és nem is gondolta, hogy fog kelleni.
Sokat nem volt ideje ezen mélázni, mert valaki hamar fel is vette a telefont.
-Novács család. Tessék?- egy női hang szólt bele a telefonba.
Gergely előbb kicsit megköszörülte a torkát mielőtt beszélni kezdett volna.
-Jó napot! Mikszai Gergely vagyok, Irma osztálytársa. Beszélhetnék vele?
-Jajj, Gergely! Szervusz! Várj egy kicsit, azonnal hívom Irmát. - válaszolt lelkesen az édesanyja. Kis szünet, majd beleszólt egy másik női hang. Már Irma volt.
-Szia. - mondta kissé zavartan a lány. - Miben segíthetek?
-Szia! Szükségem lenne egy hálózsákra, mert nekem sincs. Nincs nektek egy külön kölcsönbe? - tért a lényegre azonnal Gergely, hogy ne húzza az időt és ne is tartsa fel Irmát.
-Hát... az a helyzet, hogy mivel Zsóka is és apa is jön az összes hálózsákra szükségünk lesz.
-Értem. - Gergely már kezdett azon gondolkodni, hogy visz magval pokrócot és hátha az elég lesz.
-De kérdezd meg Pityut. Neki biztos van pluszba. - ajánlotta Irma.
-Tényleg? Akkor felhívom őt. Neked meg van a száma? - a fiú kicsit kezdett felvidulni. Hamar meg is kapta a kívánt személy telefonszámát, megköszönte Irma segítségét, majd elköszöntek.
A második hívás már simábban ment. Pityu hamar fel is vette a telefonját.
-Jajjj! Hát persze! Melyiket szeretnéd? A pirosat vagy a zöldet?
-Nem mindegy? Majd eldöntjük ott. - nevetett Gergely.
-Oké, de majd ne sírj nekem ha túl lányos a piros. - vihogott Pityu a vonal végén.
-A zöld kell. - jelentette ki katerigusan Gergely. - A piros jobban talál neked.
-Mert kiemeli a szempilláimat? - kontrázott Pityu. Ekkor már mind a ketten nevettek.
-Akkor holnap majd viszem és odaadom a szálláson. - nyugtázta végül Pityu.
-Köszi szépen! Nagyon sok segítség. - hálálkodott Gergő.
-Á, semmiség. Ha nem más, a medvének adnám oda. - vigyorgott Pityu.
-Nem férne bele. - vigyorgott Gergely is.
-Megoldjuk. - mondta komolyan Pityu, mintha a világ megmentését tárgyalták volna éppen. - Na, de hagylak, mert van még mit pakoljak. Szia! Holnap találkozunk!
-Jó pakolást! Szia! - Gergely letette a telefont az asztalra, majd ellenőrizte a csomagját. Mikor teljesen meg volt lement a nagyapjához és focit nézett vele, majd sakkoztak is kicsit. Elmondta még egyszer nagyapjának mindent hol talál, megmutatta hova írta fel a telefonszámát, ha valami baj van, akkor hívja őt. Mituán ezzel is meg volt, vacsoráztak. Utána lefeküdt, másnap korán indultak.

Reggel a buszmegállóban a fiatalok izgatottan várták, hogy elinduljanak végre. Kisebb csoportokba tömörültek és próbálták kitalálni milyen helyre mennek. Milyenek lesznek a szobák, a konyha, lesz-e tusoló. Most idén egy új helyre mentek, mivel a másik táborozó helynél problémák akadtak és nem tudtak odamenni. Irma édesapjának az egyik ismerősének a nyaralójához mentek. Nála volt a kulcs, ígyhát nem is tudtak elindulni, amíh ő és a lánya meg nem érkeztek.
Balázs mikor látta nagyjából mindenki megérkezett kis figyelmet vont magára.
-Mindenki itt van? Felolvasok egy gyors listát, kérlek figyeljetek. - azzal elvette a listát, amit Ágnes addig gondosan tartott, majd hangosan olvasni kezdte a neveket.
-Domi.
-Jelen! - emelte mind két kezét a magasba a szólított.
-Lilla.
-Itt vagyok! - integetett vidáman, miközben a csomagjával bíbelődött.
-Vera.
-Jelen. - közben megpengetett pár húrt az ukuleléjén.
-Irma.
-Jelen. - a szólított felemelte a kezét, mint a iskolában, mikor tudja a választ.
-Zsóka.
-Jelen. - mondta mosolyogva és átkarolta testvérét.
-Orsi.
-Itt, itt. - integetett vidáman.
-Tamás.
-Jelen. - szalutált vidáman a fiú.
-Bence.
-Igenis! - szalutált Tamás barátja, mire Domi vihogva utánozta őket.
-Rita.
-Itt vagyok.
-Attila.
-Vagyok.
-Elemér.
-Szintén.
-Mi szintén? - vihogtak a fiúk. - Szintén viselnél szoknyát.
-Szintén vagyok, na. - oldalba lökte az egyiket, aki mellette voltak. Persze erre nagy röhögés támadt.
Balázs megköszörülte a torkát és folytatta.
-Tihamér.
-Jelen!
-Réka.
-Itt vagyok.
-És Gergely.
-Jelen. - mondta Gergely nyugodtan. Pityu barátságosan az oldalába vágott, amit ő is viszonzott barátjának.
-És akkor a felügyelők: Ágnes, Pityu, István és jómagam. A gondok elkerülése végett kérlek szépen hallgassatok ránk. Nem lesznek szigorú szabályok, a lényeg, hogy tartsátok tiszteletben a másikat.
-Milyen lesz a szállás? - tette fel a nagy kérdést az egyik lány.
-Majd meglátjátok. - mondta mosolyogva Balázs.
Gyorsan felinvitálta a társaságot a buszra, imádkoztak egyet a biztonségos útért, majd indultak is.

Az út hosszú volt, a busz sem volt valami tágas. Viszont ez nem vette el a kis társaság kedvét. Az egész úton énekeltek, vagy játszodtak, vagy történeteket meséltek. Néha körbeosztottak egy-egy chipset vagy nápolyt, hogy ne éhezzenek meg.
Gergely Pityu mellett ült. De néha cserélgették a helyüket, úgyhogy ült még Vera mellett is, meg közben pár fiúval is összebarátkozott. Szerencséjére nem volt senki sem túl kicsi, sem túl idős a felügyelőket kivéve. Mind Domi és Irmáék korosztálya volt, így a barátkozás is könnyebben ment.

Mikor megérkeztek, az udvar közepén lepakoltak mindent, körbeálltak, megfogták egymás kezét és hálát adtak Istennek, hogy biztonságban megérkeztek. Utána Ágnes kisztotta a szobát mindenkinek. Nem volt nagyon mit osztani mondjuk, mert csak két nagyobb szoba volt: egy a lányoknak, egy a fiúknak. Mindenki gyorsan ledobta a cuccait a kiválasztott ágyára, végül a konyhában gyűllekeztek, ami éppen egy tárgyalóteremnek felelt meg. Ágnes kiosztotta a feladatokat és megegyeztek, hogy minden nap lesz napos, aki mosogat, megteríti az asztalt. Főzni nem kellett szerencsére, mert azt vállalta István, néha pedig majd be fognak segíteni a többiek is.

Miután megbeszélték a feladatokat és a szabályokat, a gyerekek kaptak egy óra szabad programot, hogy fedezzék fel a tereped, pakoljanak ki. De megegyeztek, hogy nem hagyják el az udvart, csak közösen.
Lilla izgatottan pakolta ki a cuccait a bőröndjéből a neki szánt szekrénybe.
-Én vagyok az egyedüli, aki ennyire izgatott?

Amíg a fiúk a földön tetrist játszottak a saját és a férfi szervezők hálózsákjaival, valamint kő-papír-ollóval eldöntötték, hogy melyikük fog a szobában levő két ágyon aludni, Balázs és Pityu segítettek a lányoknak becipelni a nehezebb csomagjaikat, Irma apja és Ágnes pedig körbejárták a terepet. A lányok szobájában csak egy ágy volt, azt tiszteletből meghagyták Ágnesnek, a többiek pedig letáboroztak a földön. Akinek kellett, a szekrényekből vett elő tiszta takarót, de volt egy-két párna és pizsama is amit használhattak. A fiúk szobájában szintén volt szekrény, abban főleg törölközők voltak. Kicsit még pakolászott mindenki, aztán szépen rendre elindultak felfedezőútra.
A fürdőszoba elég kicsi volt, épp csak egy véce volt benne, egy kicsi kagyló, egy tusolófülke, mellette pedig egy nyugdíjas, de még működő mosógép, fölötte egy szekrénnyel, amiben volt wc papír, szappan, mosópor és fertőtlenítőszer. A ház mögött volt még egy hordós tusoló, amiben a nap melegítette fel a vizet, annak külön örültek, és volt hely, ahol lehetett tüzet rakni bográcsnak, gretárnak, tábortűznek.
A konyha és egyben tárgyalóterem sem volt túl felszerelt, viszont ami kellett, volt benne, és elég tágas volt. Volt benne hűtő, tűzhely, mosogató, és két asztal összetolva, meg szekrények, amikben volt elég pohár, tányér és evőeszköz, mindegyik más-más színű és formájú. A konyharész a helyiség egyik felében volt, oda nyílt szinte az összes ablak, hogy lehessen hamar és könnyen kiszellőztetni az ételszagot, a másik felében pedig az asztalok voltak, egyik oldalról sarokülővel, másik oldalon székekkel körülvéve.
István kiszemelt két energikus, rosszcsontabb fiút, velük elment fát hozni az esti tábortűzhöz.

(úgy elvoltunk h befejezzük ezt a sztorit még a nyáron aztán elmaradt XD)

(nincs kedved írni?)

Mire István visszaért a két fiúval, az egy órás szabadidő lejárt. A fát lepakolták a tűzhely mellé, azzal elengedte a fiúkat, hogy csatlakozzanak a programhoz, ő maga pedig hozzáfogott készülődni az kajához, ami spagetti volt.

Egy játékkal kezdődött a tábor, azért, hogy a buszban merengést kimozogják magukból, és megalapozzák a vidám hangulatot. Körbeálltak, egy önkéntesnek (Tamásnak) pedig bekötötték a szemét, és kapott a kezébe egy puha botot, aztán a kör közepébe terelték. A többi játékos fejenként öt csiptetőt kapott, amiket Tamás ruhájára, hajába, cipőjére kellett csíptetni, úgy, hogy ne vegye észre. Ha Tamás mozgást észlelt maga körül, de sokszor csak amúgy is, a bottal csapkodott, s ha elkapta vele valamelyik játékost, az kiesett. Az nyert, akinek a kezéből legelőször elfogyott a csiptető.

(de, csak tudod mennyire elvoltam egyfele az utóbbi időben :)) igyekszem most már gyakrabban írni.)

Domi izgatottan ugrált össze-vissza, mint azok a kicsi pincsik, amikor megijesztik őket.
-Gyorsnak és csendesnek kell lenned, ahhoz, hogy rá tudd rakni a csipeszt. - magyarázta lelkesen a játék titkait Domi Gergelynek. - Meg is mutatom!
Pár csendes lépéssel közelebb ment a másik fiúhoz, éppen, hogy rárakta a csipeszt, de akkor Tamás hátrasuhintott a bottal. Szinte elérte Domit is, aki utolsó pillanatban kerülte el a "halálos csapást". A nagy lendület miatt le is esett.
-Nem mondtad, hogy hátul is van szemed! - panaszkodott Domi, mire mindenki nevetni kezdett.
-Te mondtad, hogy mész. Normális, hogy akkor jobban figyelnek. - bosszantotta a másikat Gergely, melléje egy komisz mosolyt is megengedett. Domi duzzogva vonult vissza a helyére.
Mindenki izgatott volt nagyon. Annak ellenére, hogy Dominak nem sikerült csiptetőt tenni Tamásra, elindított egy lavinát és mindenki szorgalmasan próbálkozott.
Lilla könnyed és elegáns tánclépésekkel kerülte ki az ütéseket. Gergelynek nehezére esett, hogy elkerülje, főleg mikor Domi és Pityu viccelődve próbálta elgáncsolni őt. De nem bánta. Jól érezte magát. Kicsit izgult vajon hogy tud majd kijönni velük, de már a buszon jól el tudott beszélgetni pár emberkével. Emlékezett, hogy az osztályban egy idő után egy furcsa lenézés és taszítás volt érezhető az osztálytársak felől. Itt viszont mindenki szívesen fogadta. Nem faggatta sokat, de szívesen fordultak hozzá bármikor, ha beszélni akart. Ez bátorította és arra késztette, hogy ő is nyíljon feléjük.

( még írjak vagy írsz te is? :) )

Irma egyik lábáról a másikra álldogált, szorongatta a csipeszeit, aztán lélegzetvissszafojtva Tamás fele araszolt és majdnem sikerült egy csipeszt a kapisonjára csiptetnie, de Tamásnak pont akkor jutott eszébe karatés mozdulatokkal hősködni, és kicsapta a kezéből a csipeszt. Gyorsan felvette, s újra próbálkozott, de most se járt sikerrel. Ellenben Roni a földre vetette magát, s úgy kúszott Tamás fele, mint egy katona, és a cipőfűzőjére akasztott suttyomban egy csipeszt. Aztán még egyet. Aztán még egyet. Tamás nem érezte, de a többiek úgy elkeztek lelkesedni, hogy Tamás megérezte, hogy baj van, úgyhogy őrült módon csapkodott a lába fele is, és így Roni inkább visszahúzódott, de nagy sikert aratott így is, megfütyölték-tapsolták.
- Melyik volt ez az ügyes? - kérdezte Tamás.
- Szeretnéd tudni, mi?
- Á nem, csak az intelligenciámat növelném, tudod, az ember holtig tanul...
- Te csak arra koncentrálj, hogy csapkodj, mert mindjárt vége a játéknak. - vigyorgott Pityu, s figyelte Lillát, aki újabb hadjáratot indított Tamás ellen, egész ügyesen.

Tamás után egy másik vállakozó került középre. Gergely is bevállalt egyet. Rá alig tudtak rakni csipeszt, úgyhogy azt a kört ő nyerte. Vera is volt, meg Pityu. Domi visszautasította, azzal az érvvel, hogy szerinte valahogy megszívatnák őt, hogy ott hagyják vagy valami. Persze, megint mindenki röhögött.
Balázs egy kis csengettyű hangjával jelezte a játék végét. Mindenki kicsit csalódottan rakta helyükre a csipeszeket, mivel túlságosan jól érezték magukat és még játszodtak volna.
-Remélem jól éreztétek magatokat, kis Báránykák. - mosolygott Balázs.
-Igeeeen. - válaszolt mindenki elégedetten.
-Remek. Akkor irány az ebédlő, lehet teríteni a naposoknak, vacsorázunk, utána pedig tábortüzezés. Akinek van hangszere, az hozza majd ki. - azzal mindenki az ebédlő fele vágtatott.
Vacsora előtt és után imádkoztak, régi szokáshoz híven. A vacsora nagyon ízletes volt. István és Ágnes kitettek magukért.
Utána Balázs, Pityu, Gergely és még pár fiú elmentek fát gyűjteni a tábortűzhöz, míg István elkészítette a tűzhelyet. A lányok Ágnessel játékokat és programokat állítottak össze. Meg természetesen mályvacukrot, hogy tudjanak majd sütni azt is.
Nagyon kellemesen telt az este. Ágnes, Lilla jóvoltából sok éneket megtanított a résztvevőknek, mindneki ott kellett legyen, nem volt kivétel. Végül Bence ajánlatára, logi sztorikat kezdtek el mondani. Annak az volt a lényege, hogy a mesélő felvázolt egy helyzetet, és a többiek kérdésekkel a mesélő fele meg kellett oldják a sztorit. Természetesen a mesélő csak igen-nel vagy nem-el válaszolhatott.
A sztori, amit éppen Bence vázolt fel (elvégre ő tudta az ilyen sztorikat, mind ő volt a mesélő): Egy ember felébred reggel, és kiül az ágya szélére. Pár pillanat múltán hisztérikus zokogásban tör ki. Vajon mi okozta ezt?
Amit közben megtudtak: Valami megváltozott a szábában és az okozta az illetőnek a hisztérikus kitörését. Látható változás. Egy tárgy változott meg.
-Éééés... az a tárgy, valahol a szobában van még? - kérdezte Rita, miközben egy mályvacukrot forgatott egy boton.
-Hát. Nem.
-Jó határozott vagy te is. - nevetettek a többiek.
-Hát ha nem egyszerűt kérdeztek.
-A sztori nem egyszerű! - panaszkodott Domi.
-Feladjátok? - vigyorgott Bence.
-NEEEEEM. - válaszolt mindenki határozottan.
-Nagyon szerette azt a valamit az az ember, ami megváltozott? - gondolkodott Lilla.
-Nem. Vagyis, nem tulajdonított neki olyan nagy dolgot.
-Szóval nem.... Ez csak most az egyszer történt meg vele?
-Igen.
-Hú, jó rég volt "igen" a válasz. - nevetett Attila. A többiek is követték a példáját.
-Valami eszébejutott, ami korábban történt vele? - kérdezte Gergely.
-Nem.
-De kapcsolódik a múltjához vagy a jövőjéhez? - egészítette ki a kérdést Pityu.
-Igen.
-Jó. Most melyik? - nyavalygott Domi.
-Mindkettőhöz. - vont vállat Bence.
-Valami sokkoló és nehéz? - tett fel egy kérdést Irma is.
-Hát. Nem. Mármint, amihez kapcsolódik az nem sokkoló. - tömött a szájába egy mályvacukrot Bence.
-A mindennapi életében van benne? - kérdezett Balázs is, miközben megforgatta a popcorn-t.
-Igen.
-ÚÚÚÚ. A családjával kapcsolatos? - lelkendezett Domi.
-Nem annyira lényeges az. De részben mondható.
-Családtag? Háziállat? Tanulmány? - sorolta Lilla elgondolkodottan.
-Nem, nem és nem. - nevetett Bence.
-Munka esetleg? - folytatta Lilla felsorolását Gergely.
-Igen.
-Az lehet? Akkor munkával kapcsolatos!
-Legalább megtudtunk valamit.
-Mi a munkája? - kérdezte Roni vigyorogva.
-Tudod, hogy azt nem mondhatom meg. Csak igennel vagy nemmel tudok válaszolni. - intett Bence kissé szigorúan, de nevetve.
-Orvos?
-Nem.
-Pszihiáter?
-Nem.
-Tanár?
-Nem.
-Így nem jutunk semmire. Valahogy máshogy kérdezzünk. - ajánlotta Gergely, miközben megtömte a száját a meleg popcorn-nal.
-Mondjad, hogyan. Nagyokos. - cukkolták Gergőt a többiek, aki félrenyelt hirtelen és köhögni kezdett. Pityutól kapott két erőteljes ütést, ami jobban fájt, mint maga, hogy félrenyelt s nem kapott levegőt normálisan.
-Emberekkel foglalkozik? - kérdezte végül, két köhintés között.
-Igen.
-Óvóbácsi? - kérdezte Lilla lelkesen.
-Óvóbácsi? - fintorgott Domi. - Van olyan?
-Hát, mivel férfi, ovónéni nem lehet.
-De nem mondta, hogy férfi lenne vagy nő. - erősködött a fiú.
-Nem-e? - nézett Lilla kikerekedett szemekkel Bencére.
-Nem. Ember, azt mondtam. De amúgy sem számít. Amúgy meg nem ovónéni.
-Nemár... - nyafogtak a többiek.
Balázs felállt. Megcsengette a kis csengettyűjét.
-Jól van, Báránykák. Most már késő van. Már éjfél elmúlt, le kéne feküdni. Holnap korán kellene kelni. Kérlek Bence mondd el a megoldást.
-NEMÁÁÁÁRRRR.... Még egy kicsit maradjunk...
-Holnap reggel kirándulni megyünk valahova a közelbe, ami meglepetés. - mosolygott rejtélyesen Balázs.
-Pihennetek kell, hogy ki tudjunk menni. - magyarázta kedvesen Ágnes.
-Ne mehetnénk máskor? - próbálkozott Attila.
-Nem. Kár lenne kihagyni csak amiatt, mert nem aludtatok eleget. - mosolygott Ágnes, miközben összeszedte a maradék popcorn-t és mályvacukrot.
-Jóóóó... - egyeztek bele végül. - De Bence! Megoldást! A megoldást mondd el!
-Rendben. - állt fel a fiú. Vett egy mély levegőt, mielőtt megosztotta volna velük a nagy titkot. - Barátunk egy törpe, aki egy cirkuszban dolgozik, és abból él, hogy mérete, nem a megszokott. Barátai egyszer megviccelték, és éjszaka észrevétlenül lefűrészelték az ágya lábait. Mikor reggel felébredt, és szokásához híven kiült ágya szélére, leért a lába, nem úgy mint máskor. Ekkor hirtelen azt hitte, hogy megnőtt, ami azt jelentette volna, hogy elvesztette egyetlen kenyérkereseti lehetőségét. Ezért pánikolt be kissé.
Mindenki nevetni kezdett.
-Jó' van. Ezt sosem találtuk volna ki.
Ezután mindenki segített összeszedni a helyet. István kioltotta a tüzet, majd Balázs kijelentette a takarodót. Hamar el is aludt mindenki. Nem is csoda, hosszú és fárasztó nap volt. De sokat szórakoztak.

A reggel gitárszóval kezdődött. Balázs és Ágnes elénekelték a Hála, hogy itt a csendes reggel című dalt (https://www.youtube.com/watch?v=yUbJ-ym_Jkg), aztán ki volt adva parancsba, hogy szedelőzködjön mindenki a reggelihez, sietni kell, mert ma mennek valahova.
- Megyünk, megyünk, megyüüünk, hosszú útra megyüüünk! - kiáltott ki Zsóka a lányszobából.
- Hosszú út porábóóól köpönyget veszüüünk! - kiáltott a fiúszobából Bence.
- Kell valami spéci öltözet? - dugta ki a fejét az ajtón Rita.
- Zárt cipő, és olyan ruha amit nem sajnálsz annyira - adott tanácsot Ágnes.
- Ó, pedig magassarkút és estélyit akartam ma viselni... - mondta vigyorogva Rita, erre páran elnevették magukat.

A fiúszobából erre kirohant Pityu, borzasan, kezében a fogkeféjével, az egyik füle fogkrémes volt, és a lába szárára volt kötve egy masni cipőfűzőből. Tamás és Elemér röhögve követték, és náluk volt a fogkrémes tubus.
- Elnézést, elnézést - iszkolt el Ágnesék mellett Pityu. Balázs magához szorította a gitárját, egy pillanatra meglepődött. Aztán Pityu, miután beiszkolt a fürdőbe és magára zárta az ajtót, visszakiáltott Balázsnak:
- Én megmondtam előre, hogy nem jó ötlet, ha nem mondhatjuk meg nekik mi a meglepetés! Most nézd meg. A fülem mentolos lehelletben szenved. Baktériummentes lett a fülzsírom.
- Ráadásul kaptál két személyes stylist-ot! - örült Elemér.
- Mekkora tragédia - mosolyodott el Balázs.
- Egész biztos, hogy megyünk valahova? Nem csak valami átverés? Valamiben sántikáltok, úgy érzem... - Lépett ki a fiúszobából Domi is, s lehajolt bekötni a bakancsa fűzőit.
- Igen, Domi, egész biztos. - mosolygott rá Ágnes.
- Hm. - Domi gyanakodott még ugyan, de Ágnesben bízott valamennyire, így nem még kérdezett többet. - Ha te mondod.
- Lányok, igyekezzetek - szólt Balázs a lányszoba irányába, azzal elment, hogy eltegye a gitárját.
- Igyekeznénk, ha nem lenne foglalt a fürdő. Pityu, fonod a szőrt a mellkasodon?
- Ha Hamás és Elehé méh ihh an, ahhor méh a láhamon is hehonom! - kiáltotta vissza Pityu fogmosás közben. (Ha Tamás és Elemér még itt van, akkor még a lábamon is befonom!)

Zsóka és Réka elterelték a két rosszsontot, aztán lassacskán az egész társaság összekapta magát, és hozzá is fogtak reggelizni.
- Én utálom a spenótot, de ez amit te csinálsz, ez nagyon finom - dicsérte Orsi a reggelit. Spenótfőzelék volt tükörtojással és szalonnával.
- Az biztos... Igen, szerintem is... Nekem mondod... - helyeseltek többen is.
- Nem kész még, Roni? Nagyon keveset ettél - szólt Zsóka Verához.
- Nem, köszi, nagyon jóllaktam a vacsorával - kortyolgatott egy pohár vizet Vera, és megigazította a villáját a tányéron, ami épphogy csak össze volt maszatolva spenóttal.
- Fiúk? Spenótot még valaki? - kérdezte Irma apukája. - Lányok? Nem?
- Én még kérek - lehelte Pityu, bár már ki volt kerekedve a hasa annyit evett. - Sajnálom, hogy itt maradjon, olyan finom.
- Nah, fele a tied, fele az enyém - mosolyodott el István, s a maradékot szépen megosztották egymás közt.
- Oké, Báránykák, egy öt perces áhitat következik, ma Ágnes mondja el -jelentette be a következő programot Balázs.

Ágnes felolvasott egy igeverset, és elmondta, hogy ő azt hogyan értette meg és őt miért bátorítja, aztán egy pár mondatos imával szép időt és sok vidámságot kért Istentől aznapra.
- Úgy ni. Most pedig indulunk... - nézett végig a társaságon - egy lovardába!

Az odavezető út egy erdei sétából állt. A fiatalok, de a felnőttek is nagyon izgatottak voltak. Sokat beszélgettek út közben, meg énekeltek is, meg mondókákat mondtak és ritmusra léptek. Körülbelül egy óra séta után meg is érkeztek.
A lovarda egy hatalmas tisztáson terült el. Több épület is volt: a kapuhoz közel a szállás és fogadószoba, amihez tartozott egy parkoló is, pár istálló, edzése tér, a futtató pálya és még pár. Egy-egy macska és kutya még heverészett az árnyékban. A lovak szabadon legeltek, a csitkók szaladgáltak és játszodtak egymással. Még póni is volt, meg rengeteg gyönyörű, magasztos ló. Egy íjászpálya is volt a futtató hely mellett.
A társaságot egy fiatal házaspár várta.
-Isten hozott titeket itt nálunk! - tárta ki karjait a férfi. - A nevem Máté, a feleségem, pedig Bea. Mi ketten vagyunk az állatorvosai ennek a helynek és egyben tulajdonosai is. Mielőtt belevágnánk a lószelídítésekbe, lenne pár szabáj, amit el szeretnék mondani és ti pedig kötelesek vagytok betartani. Noha, mindig lesz felügyelő melletetek, a balesetek elkerülése végett fontos nagyon. - körbenézett a társaságon, majd folytatta. - 1. Mikor egy lóhoz közeledtek, szólítsátok a nevén, menjetek a nyakához, majd simogassátok meg. 2. Ne kiabáljatok és ne csináljatok hirtelen mozdulatokat, az megijesztheti a lovakat. 3. Talán ezzel kellett volna kezdjem, soha nem szabad a ló háta mögé állni! Nagy a veszélye, hogy megrúghat, még ha be vannak is tanítva, nem lehet tudni mikor mitől ijed meg. És az utolsó, hogy érezzétek jól magatokat!
-Köszönjük! - harsogta a társaság és alig várta, hogy a csodálatos lovakkal legyenek.

Hogy ne legyen nézeteltérés és nagy tömeg, a bandát három csoportra osztották. Egy csoport megy lovagolni, egy másik a pónikat etetni és simogatni, egy harmadik pedig íjazni. Majd egy idő után váltanak.
Lilla, Irma, Ágnes, Zsóka, Rita és Réka először a pónikhoz mentek. Bea adott nekik egy-egy kis dobozt, ami tele volt kukoricával, murokkal, meg egyéb étellel, direkt a póniknak. Nagyon aranyosak voltak a kis miniatűr lovacskák. Olvadt a lelkük, amikor odament hozzájuk és ételért kunyeráltak. Bea elmagyarázta nekik, hogy az mikor ételt adnak a kezükből, a tenyerüket nyújtsák ki és hagyják, hogy a pónik az ajkaikkal szedjék fel az eledelt. Mikor pedig nem simogatták őket, dugták a fejüket a kezük alá, követelve a még több simogatást. Irma nagyon finoman és óvatosan etette őket. Egy kicsi fiatal póni mindegyre visszament hozzá és elpusztította az Irma dobozkájában lévő összes kaját. Rita leginkább fényképezte a többieket, de mikor Zsóka megfogta a fényképezőgépjét, ő is jól megdédelgetett egy szelídebb pónit. Réka meg pózolt, persze. Akart egy új fényképet profilképnek facebookon. Egy adott pillanatban Lilla lelkesen osztogatta az eledelt a póniknak, csak azok meg ugyanolyan lelkesen lerohanták és szinte fellökték. Úgy menekült meg szegény, hogy hagyta az egyik póni elvegye a tálat, persze utánarohant a többi, így volt szegény Lillának felállni. Ágnes segítségére sietett, ahogy Bea is. Ekkor döntött úgy Lilla, hogy egy kis szünetet vesz. Később megjegyezte, hogy Ágnes olyan, mint egy óvónéni még a pónikkal is. Nagyon szerették itt is.

Tihamér, István, Orsi, Bence, Tamás és Attila lovagolni mentek. Őket Máté segítette ki. Mivel Tihamér még lovagolt, miután látta a tulaj, hogy nincsen gondja, engedte, hogy a futtatóban kicsit vágtasson Ármány nevű gyönyörű fekete ménnel. A többiek sorra ültek fel két másik ménre. Orsi kicsit meg volt rémülve, hogy elsőre olyan magasra került, de hamar belejött. A lovat Máté és István vezette. A fiúk nagyon élvezték, hogy a nyeregben vannak és katonának tettették magukat.
-Én szamuráj vagyok, kikérem magamnak. - húzta ki magát Attila. A többiek csak nevettek.
Istvám is kipróbálta, azt mondta valamikor tudott jól fiatal korában, de elflejtette. Azért egész ügyesen ment vezetés nélkül is.

A maradék: Gergely, Vera, Pityu, Elemér, Domi és Balázs íjazni mentek. Mivel Balázs még íjazott ő mutatta meg nekik az alapokat. Mindenki kesztyűt és mellvédőt viselt a balesetek elkerülése végett. Miután elmondta a szabájokat is, feléjük intett, majd a táblára mutatott.
-Tiétek a pálya.