Amikor Gergely az osztályba ért, Irma épp a táblát törölte. Nem ő volt a szolgálatos, de a szolgálatos hiányzott, és a szolgálatos helyettese is, a szolgálatos helyettesének a helyettese pedig épp aludt, úgyhogy ez a feladat ilyenkor az ő, vagy még egy-két szorgalmasabb tanuló feladata volt.
Mire végzett, be is lépett a kémiatanárnőjük, úgyhogy nem volt ideje kezet mosni. A helyére szaladt, és egy zsebkendővel dörzsölgette le magáról a krétát.

Tisztálkodás közben Gergelyre sandított. Nem nézett ki túl boldognak vagy elégedettnek, és ez kissé őt is lehangolta. Sóhajtott egyet, eltette a zsebkendőt, és attól kezdve a tanárra figyelt.

Gergely türelmesen figyelt a tanárnőre. Legalább így másra nem tudott gondolni. Ráadásul most eléggé érdekes témánál volta, úgyhogy eléggé nehéz lett volna számára nem figyelni.
Emellett volt egy feladat, amit csak ő tudott megoldani. A tanárnő egy kövér tízessel ajándékozta és még egy jó pontot is nyert nála. Viszont neki nem jelentett különösebb örömet. Csupán egy jeggyel több.

Az óra végeztével szintén kivonult az udvarra. Valahogy nem volt kedve ismerkedni.
Az udvaron leült ugyanoda a fa tövébe. Észrevette, hogy a korábbi kutya, aki feldöntötte, most is az udvaron ólálkodik. Egyszer csak odaosont az egyik sráchoz és kitépte a kezéből a fél szendvicsét, és szintén egy falásból lenyelte az egészet. Gergely elvigyorodott és magában "Thumbs up"-ot mutatott a kutyának.
Sajnos ezt a kifosztott srác nem értékelte annyira. Rárivallt a kutyára, amire az azt hitte, hogy játszani akar, és körülötte meg a barátai között kezdett el ugrálni. A kifosztott srác belerúgott, amire a kutya felnyűszített. A barátai és ők el kezdtek vihogni.
A kutya már nem volt játékos kedvében. Leengedte a fülét és behúzta a farkát. A srácok körbeállták és elkezték ütni, meg rugdosni. A kutya keservesen nyűszített, de senki sem mert közbelépni, elvégre a suli legverekedősebb bandája volt ott.

Gergő összevont szemöldökkel figyelte a jelenetet. Aztán megsokallta, odament és félrelökve a gazfickókat a kutyától, amely az első egérutat megkapva elillant, ki az iskolából. Még csak vissza sem nézett.
-Mi a francot csinálsz, te balfék? - üvöltött Gergő képébe az egyik.
-Minek kell szétverni azt a szerencsétlenk kutyát? - sziszegte a képébe Gergely.
-Hogy minek? Mi a fa... - nem mondta ki teljesen a szót, de tudta mindenki mire gondolt. - Elvette a kajám!
-Biztos éhez volt. Ennyire sajnálod tőle? Pedig még hálás is volt. - felelte kurtán Gergő.
Erre a másik elvigyorodott.
-Na, mi van, játszod a hőst, új fiú? - a többiek is elvigyorodtak, egymásra néztek és vihogni kezdtek. - Mindenkinek nagy a pofája amíg nem tudja kikkel áll szemben. De megmutatom neked, Öcsisajt, hogy velünk nem érdemes újjat húzni. - újabb nyerítés következett, aztán az összes srác a bandából körbeállta Gergelyt, nem hagyva szabadutat neki.
-Szép! Heten egy ellen. Hát ennyire nem bíztok a saját erőtökben. - Gergely köpött egyet. A többiek felbődültek. Az egyikük megragadta a gallérját és le akarta húzni, hogy egyenesen a szemébe nézzen, de Gergő kiegyenesedett, ezért kénytelen volt ő csipezkedni.
-Mit mondtál, te, taknyos? - köpte a szavakat a balerinapózt felvett srác.
Gergely egy csípős választ akart adni neki, de nem volt ideje, mert a csengő szólt és megjelent a rendfentartó tanár.
A srác elégedetlenül engedte el Gergely gallérját. Ő pedig megigazította, és úgy porolta magát, mintha valami parazitához ért volna. Aztán lassan mindenki megindult befele.

Gergely megint savanyú képpel ült le a helyére. Aztán egyszer csak gondolt egyet és odafordult Irmához.
-Te lent voltál szünetben?

Irma meglepetten pislogott egyet, aztán rendezte arckifejezését.
- Nem - felelte. - Miért?

-Mindegy akkor. - puffogta magának, és visszafordult az előbbi pozíciójába.
Pár másodperc sem telt el, megint Irmához fordult.
-Kik a legnagyobb bajkeverők a suliban?

Irma eddig is sejtette, hogy a megszólításnak nyomós oka van, és kezdte sejteni, hogy ez a nyomós ok nem egy pozitívum.
"Minek érdekelheti őt ez?" vetődött fel benne, de sietnie kellett a válasszal. Padtársa az elmúlt három másodperc alapján nem olyan embernek tűnt, aki türelmesen vár amíg meg nem tudja azt, amit akar.
- Nándi és a haverjai, a C-ből.

-Oh. - mondta elgondolkodva és visszafordult megint. Aztán a második másodpercben megint visszafordult és a lány szemébe nézett. - Kössz. - mondta őszintén. Valamit még kérdezni akart, de meggondolta magát és megint visszaforfult az ablak fele.

- Nincs mit - mondta egy fokkal halkabban Irma, és halványan elmosolyodott.

A nap további szótlanságban telt. Órák után mindenki amilyen hamar csak tudott, elhúzta a csíkot, csak Irma nem. Neki az volt a szokása egy ideje, hogy még tizenöt-húsz percet ott marad, összeszedi az osztályban szétdobált szemetet, és a kukába dobja őket, hogy a takarítónőknek már csak sepregetni kelljen, majd ugyanezt megcsinálni a két szomszédos osztályban is. Emellett megöntözte az ablakban tengődő magányos növényt, ami már a kiszáradás határán volt, mikor elkezdte gondozni, most azonban szép zöld leveleket hajtott.

Mikor mindennel végzett, vette a táskáját, és hazaindult, de akkor megállította az egyik tanár, aki megbízta azzal, hogy valamit kinyomtasson és kiosszon az osztály összes tagjának. Vele is beszélgetett még két percet a folyósón.

Sokszor terhesnek érezte, hogy ezt az extra feladatot elvégezze, főleg amikor arra gondolt, hogy ezért neki még soha senki nem mondott köszönetet, pedig több hónapja dolgozik. Mégis igyekezett, mert Legjobb Barátjának szóló háláját jótettek által is ki akarta fejezni. Ez persze nem volt mindig így.

A tanár elment, ő pedig elindult a lépcsőn lefele. Ekkor nyögdécselésre, meg egyéb tompa zajokra lett figyelmes. Gyanút fogva kinézett az ablakon, és látta a suli hírhedt bandáját, ahogy egymásra vigyorognak és a kapu fele mennek. Hamarosan rá is jött, hogy miért vigyorogtak: az udvar eldugott sarkában, a fa mögött ott feküdt a földön mozdulatlanul egy alak. A ruhája mocskos volt, poros és több helyen maszatos valami furcsa, sötét színű dologtól.

Összeszorult bensővel várt amíg a banda elmegy, és odarohant a fához. Remélte, hogy a sötét dolog nem az, aminek ő látta, de látnia kellett, hogy igenis az, és a földön fekvő, több sebből vérző alak nem más, mint az új osztálytársa, Gergely.

Egy pillanatra elgyengült, de összeszedte magát, letérdelt, és szólongatta a fiút, finoman megrázva a vállát.
- Gergely... Gergely!

Gergyel nyögdéselve ült el Irma támogatásval. Köhögött párat, majd letörölte a szája mellől a vért. A földet bámulta.
-Te minek vagy még itt? - kérdezte mogorván, rekedtes hanggal a lánytól.

- Dolgom volt - felelte Irma. Nem barátságtalan, távolságtartó hangnemben mondta, egyszerűen nem hitte, hogy őszintén érdeklik Gergelyt a részletek.
Közben előkotorta a papírzsebkendőit meg a vizesüvegét. Egy zsepit megvizezett, és a fiú arcához közelítette, mert le akarta törölgetni róla a koszt és a vért.

Gergely egy mozdulattal elhárította a lány kezét és felpattant, hogy menjen el innen. De ekkor kapott észbe, nem volna a legjobb ilyen képpel kimenni az utcára, ezért gyorsan kikapta Irma mezéből a zsebkendőt és maga kedte törölgetni az arcát.
A bal csuklója fájt, az oldalát felsértette, az arcán egy ütés nyoma díszelgett. Amikor befejeze a tisztálkodást, vagyis eltávolította a sarat meg a vért, eldobta a zsebkendőt a legközelebbi kukába.
-Kössz. - szólt hátra Irmának.