Ezután másfél hétig nem történt semmi különleges. Irma és Gergely címszavakban szóltak egymáshoz, kizárólag "hivatalos" ügyben, azaz ilyen "Mi a következő óra?" és "Becsukod az ablakot, légyszi?" jellegű kérdések és a rájuk érkező válaszok hangzottak el csak köztük.

Egy kellemes délután az órák befejeztével Irma a suli udvarán guggolt, és a kutyát simogatta, vakargatta a fejét, hátát, hasát, összenyomta a pofáját és csendben nevetgélt az állat jókedvén, aki ilyenkor magánkívül volt a boldogságtól.

Gergely elgondolkozva lófrált a hátsó udvaron. Az osztályfőnök beszélni akart vele, de nem tudott csak egy fél órával később találkozni a fiúval az órák után. Így hát Gergő még ide-oda lézengett az iskolában. Próbált nem az emberek útjába kerülni, így kötött ki a suli udvarán egy eldugottab résznél.
Ezzel nem volt semmi gond, viszont egy olyasvalaki is ott volt, akire nem számított, noha tudta, hogy oda is szokott menni.
Gergely meglepetten nézte a boldogságtól repdeső Irmát. Nem szólt semmit, de a kutya észrevette, ott hagyta a lányt és a fiúra ugrott, leteperve a földre azt, majd nyalni kezdte az arcát.
-Ne! Elég! Hagy abba! - kiáltotta és megjelent egy félmosoly az arcán, aztán lefogta az izgatott állatot és úgy, ülve simogatta.

Irma folytatta a nevetgélést, túl vicces volt a jelenet. Odalépett ő is, megint leguggolt és segített Gergőnek megszelídíteni a kutyát.

Gergő csak vigyorgott és letörölte a nyált a képéről.
-Mi a neve? - kérdezte hirtelen, mire a kutya megint végignyalta, felzselézve nyálával a fiú haját.

Irmának már nem hiányzott sok ahhoz, hogy guruljon a nevetéstől. Előkotort a táskájából egy szedvics utolsó falatját, amire a kutya feléje fordult nagy lihegve, és a feléje dobott kaját még röptében elkapta.
- Nincs neve - felelte Irma, amíg a kutya lenyelte a falatot. - Gondolkoztam már neveken, de egy sem volt elég jó.

-S min gondolkodtál? - érdeklődött a fiú, amire a kutya újra megfordult és újra egy nyálpatakkal boldogította Gergely képét.

- Kutya, Morzsa, Kócos, Pajkos... Nyálas - sorolta Irma fülig érő vigyorral. - Kreatívak, tudom.

Gergely elvigyorodott.
-A nyálas találna még rá. - finoman megtapogatta a kutya által kreált frizurát. Igazából eléggé büszke volt rá, ezért is nem dörölte le, amikor végmosta nyelvével a haját. - Mit szonlnál a Mucinhoz? Nem éppen nyál, de a mucin a nyál része, és még eszé jól is hangzik.

- Mhm... mit szólsz a Mucihoz? - vetette fel Irma.

-Hm... - Gergely az állát dörzsölgette miközben gondolkozott, mert a nagy szeretetadásban és frizura csinálásban a kutya jól megcsapta orrával az állát. - Legyen az. - mondta végül. - Szevassz Muci! - intett a kutyának, az meg körbe-körbe kezdett el forgolódni és közben meg folyamatosan csaholt.