Irma elégedett volt. Nagy jókedvvel nézte a kutyát meg Gergőt. Váratlanul kordult egyet a gyomra. A homlokára csapott.
- Megígértem, hogy ma én megyek el bevásárolni az ebédhez! - Az órájára nézett. - Jól eltöltöttem az időt. Na nembaj, ha sietek, még összehozom...
Megveregette a hasát, mintha azzal csillapíthatná az ürességet, elköszönt Gergelytől, és elsietett.

Gergő intett a lánynak, aztán visszafordult a kutyához és még játszadozott vele egy kicsit. Aztán jött a kugli osztályfőnöke, elvette a könyveket,a miket a tanár adott neki, aztán elmend dolgozni.

Egy üzletben dolgozott. Nem volt valami nagy, de azért mindig tele volt emberekkel, ezért egyből felvették, amikor jelentkezett, főleg, mivel közel lakik, szinte bármikor beugorhat akárki helyett.
Unottan rakosgatta Gergely a konzervdobozokat a polcra. Most az az eset volt, amikor be kellett ugrania valaki helyett, és persze nem igazán volt kedve az egészhez.
Kutyán gondolkozott, akinek pár nappal ezelőtt adtak nevet. És Irmán.
"A kutya nagyon szereti... rossz ember csak nem lehet." nyugtázta magában.

Péntek délután Irma kilépett a hozzájuk legközelebb eső üzletbe, hogy megvegye a vacsorának valót. Estére meg kellett érkezzen a nővére, Zsóka, aki az egyetem miatt mostanában csak egy-egy hétvégét töltött otthon.
Régebb Irmával együtt éltek egy szobában, Zsóka azonban most az egyik rokonjukhoz költözött, aki az egyetemhez közel lakott. Egy éve tehát Irma területe kibővült, de hiába volt kényelmesebb így, mégis akkor érezte igazán jól magát, mikor a testvére is otthon volt.

A kosarába rakott egy zacskó spagettit, majd a húzkonzervek fele tartott. Ahogy befordult a konzervespolcokhoz, észrevette Gergelyt, az alkalmazottak egyenruhájában, ahogy rakosgat. Még kicsit messze volt, és körülöttük több ember is járkált, úgyhogy nem köszönt neki, csak magában örült, amiért felfedezett egy ismerős arcot.
Keresni kezdte a polcon, hol van a legolcsóbb konzerv, mert nemrég átrendezték a dolgokat és azóta még nem nézett szét ezen a részlegen. Sokat azonban nem kellett keresse, mert már gyakorlott volt az alacsony árak kiszemelésében. Le is vette a polcról, és a kosárba dobta ezt is.
Oldalra nézett, mostmár közelebb került az osztálytársához.
- Szia! - mosolygott rá - Nem is tudtam, hogy itt dolgozol.

Gergely összerezzent először egy csöppent. Elsősroban azért, mert kizökkentették a gondolataiban, másodszor pedig azért, mert nem volt megszokva azzal, hogy "Szia"-t köszönjenek neki az üzletben. Ha dolgozott, mindenki azzal kezdte, hogy "Elnézést, uram." Emellett leginkább a női dolgozókhoz mentek, mert ő legtöbbször pakolászott és olyankor ritkán szokták az emberek zavarni.
Kifújta a levegőt, majd Irmára nézett.
-Hello. - biccentett, majd újra el kezdte pakolni a cuccait. - Tudod, a családban csak apám dolgozik, de ő kéthetente egyszer jön haza, és akkor ad pénzt, szóval a magamnak kell megszerezzem a zsebpénzem.

- Ahaa... -felelt Irma őszinte érdeklődéssel. - Az önállóság szép dolog.
Egy pillanatra nem tudta, mivel folytassa. "Ajánljam fel a segítségem? Mégsem illene most belekotnyeleskedni, elvégre őt ezért fizetik, és így is eléggé beleütöttem az orrom már bizonyos dolgaiba. Mármint, nekem nem sok, de neki valószínűleg igen. Menjek el? Azt se kéne, elvégre élete egy fontos dolgát közölte velem! A munka nem egy mellékes akármi! Pláne liceumban nem!"
Végül úgy döntött, viszonozza a gesztust azzal, hogy ő is megoszt magáról valamit.
- Nekem is csak apám dolgozik. Akartam én is ide ajánlkozni, mert közel van, meg minden, de otthon is szükség van rám, úgyhogy ez elmaradt.

Gergely megállt a pakolásban és felvont szemöldökkel nézett a lányra.
-Anyukáddal valami baj van, hogy nem dolgozik? - kérdezte hirtelen, de akkor rájött, hogy nem mindenki szereti, ha beletúrnak a személyes dolgaiba. - Oh, bocs. Felejtsd el, amit kérdeztem. - javította ki magát gyrosan és tovább pakolta a konzerveket.

- Mhm, sokat gyengélkedik. De szorgos, nem ül tétlenül csak ha nagyon muszáj. Nagy munkát viszont nem vállalhat - tudósított Irma bátran. Számtalanszor volt már tanúja annak, hogy az édesanyja cseppet sem szégyenli a saját állapotát, úgyhogy erre neki sem volt oka. Persze nem teregetett ki mindent, de a lényeget nyíltan kimondta.

-Oh. - Gergely nem várt egy ilyen őszinte válaszra, kissé meglepődött, még a pakolásban is megállt. - Jobbulást az anyukádnak! - még mondani akart valamit, de az egyik dolgozó a segítségét kérte. - Bocs, mennem kell. Szia! - intett neki, és már is eltűnt az egyik sor polc mögött.

- Átadom! - integetett Irma, immár Gergő hátának. Kifizette amit vett, aztán hazasétált.
"Hmm, tényleg. Otthon még nem is beszéltem Gergelyről. Vajon mit fognak mondani? Rosszat biztos nem."

Novácsék vacsoráztak. Mivel mindannyian megéheztek már, mire Zsóka megérkezett, és a kaja is készen volt, először csak szótlanul csillapította mindenki az éhségét. Közben időnként egymásra mosolyogtak, és Irma az asztal alatt a két lábával közrefogta Zsóka bal bokáját. Szerette volna, ha nem menne el vasárnap megint - ráadásul pont vasárnap, amikor mindig történt valami nagyszerű! Úgyhogy próbálta a lehető legközelebb tudni magához, amíg elérhető volt.
Miután mindenki jóllakott, megmozdult a társaság. A mosatlant félrerakták egy nagyobb műanyag tálba, azt pedig a direkt mosogatásra használt kisebbik asztalkára helyezték. Lefolyó meg csap nem volt a konyhában. Viszont volt még egy hűtő, egy telázsi, és egy tűzhely, meg a falon pár polc. Középen épp csak annyi hely volt, hogy a család minden tagja kényelmesen megölelhették egymást egy nagy, családi ölelés alkalmával, mint például most is.

Mindenki átvonult a nappaliba. A kanapén a család nőtagjai helyezkedtek el, egymás ölelésébe. Mellettük az apa a saját fotelébe ült, és boldogságtól ragyogó arccal nézte a feleségét, meg a két lányát.

Beszélgetni kezdtek. Zsóka beszámolt az e heti egyetemi élményeiről, hogy mit tanultak, megemlítette, hogy a rokonok jól vannak, és jó egyetértésben él velük együtt. A szülők is meséltek címszavakban a hét eseményeiről, de nekik sok mondanivalójuk nem volt.
- Te, hugi? Veled mi van? - Borzolta össze Zsóka Irma amúgy is mindig kissé kócos haját.
- Hát, van egy új osztálytársunk, Gergely.
Mindenki rá figyelt, mert erről még nem mesélt itthon, de nem volt feszült csend, türelmesen várták, hogy mondja el amit akar.
- Igyekszek barátságos lenni hozzá, de mind aggódom, nehogy túlságosan rámásszak, mert elég elutasító a magatartása. Viszont kedvesnek is láttam már, szóval nem hinném, hogy annyira rossz ember lenne. Csak a felszínen elég... kemény.
Irma elakadt, kissé szégyellte magát, de tudta, hogy a szülei nem fogják letámadni. Az anyja megsimogatta a hátát.
- A kutya a suliból nagyon lelkesedik érte. És... szeretnék nagyon egy barátot Jézuson és az ifiseken kívül is - motyogta egy párnába.
- Tudja, hogy keresztyén vagy? - kérdezte az apja.
- Erről még nem beszéltünk - rázta a fejét Irma. - Nem tudom, hogy hozakodjak vele elő. Félek, hogy nem tetszik majd neki, és ő sem lesz a barátom. Egyedül maradok az egész suliban... Sokszor érzem, hogy Isten velem van, de attól mégis sokszor magányos vagyok. Te sem vagy itt minden nap - fordult Zsókához szomorú tekintettel.
Nővére együttérzően nézett a szemébe.
- Ó, hugi - szorította magához - szeretnék itt lenni én is gyakrabban, de nem lehet.
Az apjuk közben a Bibliát kezdte lapozgatni, ami egy karnyújtásnyira volt, a könyvespolcon.
- Próbáld meg, kicsim - bátorította az anyja. - Ő is a felebarátod. A régi osztálytársaid felé is nyithatsz még, tudom, hogy sokszor próbáltad már, ismerem a kudarcaidat, de a szeretet nem fogyik el.
- Szerintem is - mondta az apa. - "Mindenre van erőm az Úrban, aki engem megerősít" - bökött az egyik sorra a fekete borítós könyvben. - Ő segíteni fog neked.
Irma bólintott. Jól estek neki a bátorító szavak.
- Imádkozunk? - kérdezte. Amikor egy-egy dolog különösen nyomta valamelyikük szívét, mindig együtt imádkoztak érte. Megfogták egymás kezét, és mindegyikük elmondta a saját szavaival a közös kérést. Nem sokkal ezután pedig a család nyugovóra tért.

Már késő este volt, amire Gergely befejezte a munkát. Új árukat kaptak, azokat meg osztályozni kellett, cimkézni, aztán felrakni. Az igaz, hogy a többi munkás is segített, mégis elhúzódott az egész.
Gergely fáradtan ballagott hazafele. Elfolytott egy ásítást, viszont a következőt már nem sikerült és hatalmasra nyitotta a száját, hogy egy nagy tálnyi pulykát is bele lehetett volna tenni. Amikor észbekapott, gyorsan összecsukta és körülnézett. Senki sem volt az utcán. Folytatta tovább az útját, a kedve meg egész jó volt. Nem tudta miért, de azért örvendett, hogy találkozott Irmával, "Csak egy osztálytárs" ahogy a többieknek konstatálta.
Odaért a házához. A házban világosság volt. Gergely megtorpant. "Itthon van..." A boldog érzés belőle egyből eltűnt és úgy érezte, mintha ólom lenne a szíve helyett. Hirtelen ordibálást hallott, valami eltörött, ütés, aztán csend. Utána kezdődött előlről az egész, viszont ekkor sokkal erősebben és veszettebben. Két férfi hang váltogatta egymást.
Gergely üveges tekintettel nézett a házra. Vagy tíz percig állt kint a sötétben és hallgatta a vadállati üvöltéseket. Aztán jött egy fegyverszünet és mindkét hang elhallgatott.
Gergely ezt a csendet használta ki és be akart surranni a házba, de mielőtt a kilincshez nyúlt volna, valaki feltépte az ajtót belüről és nagy lendülettel indult kifele. Éppen hogy nem döntötte fel Gergelyt. Pár másodpercig lefagyva meredtek egymásra, ekkor mindketten egyszerre kaptak észbe. Gergely reflexből párat lépett előre, a másik alak meg visszahőkölt, és kissé ráncos arcát szigorú vonások rondították el.
-Te meg mit tekeregsz egész nap?! -rivallt rá a fiúra.
-Dolgoztam. - felelt kurtán Gergely. - Mert te csupán két hetente jössz erre fele és adsz pár darab pénzdarabot, azzal elhúzol, Fater. - az utolsó szavából érződött a keserűség. Gergeky apjának a homloka mégtöbb ránccal lett tele.
-Milyen szemtelen vagy fiatalember! - kezeivel mutatta, hogy megtaslizza a pofátlanságáért. - Mit dolgozol? - kérdezte lenézően.
Gergely sóhajtott.
-Ott. - mutatott arra amerről jött. - A közeli vegyesboltban. Félnormában.
Az apja egy alig láthatóat bólintott.
-Az iskola?
-Hétfőn lesz egy hónapja.
-Hiányzás? Rossz jegye?
-Most komolyan apa... - de nem folytatta, mert az apja szemöldökei egyre jobban összehúzodtak. - Nincs.
Az fater újra bólintott.
Az órájára nézett. Megigazította szmokingját, kinyitotta az aktatáskáját, egy ideig kotorászott benne, majd elővett egy borítékot. Becsukta a táskáját, újra elrendezte a ruháját, hogy egy gyűrődés se legyen rajta. Amikor mindennel végzett, átnyújtotta a borítékot Gergelynek, aki szó nélkül elvette.
-Egy hónapig nem tudok jönni, mert egy hónapra Amerikába megyek üzleti útra. - kezdte mondókáját, az Amerika szót jól kihangsúlyozva. - Ne lógj, ne verekedj, dolgozz ahogy szoktál, és persze tanulj is. Nem akarok egy szem panaszt sem hallani rólad. A házat rázd be minden nap. Ne lopj, ne cigizz, ne igyál, ne drogozz, ne...- Gergely már egy ideje nem is figyelt. Annyiszor hallotta már, hogy szóról szóra fel tudta volna mondani. Egyszerűen a cipőjét bámulta és elhatározta, hogy meg kéne mosnia. Az apja közben eltelve magátval sorolta a tilalmakat, közben hevesen gesztikulált.
Hirtelen valami zakatolás volt odabent, amire a fater egy másodperc erejéig megállt, majd folytatta a beszédét, de már rövidre fogta.
-... És ne csinálj semmit sem, ami ugyanilyen szituációba hozna, mint az egy hónappal ezelőtti. - szusszant egyet. Gergely felemelte a fejét a szünetre. Az apja végignézett fián és elégedetlen arckifezejezés váltotta fel az előzőt. - A pénzből, amit adtam, vegyél valami új ruhát. - azzal végigmutatott az egész fiún.
-Mi a baj a...
-Most nincs időm erre. Sietnem kell. - vágott a fia szavában és azzal faképnél hagyta.
Gergely még nézte egy idei, majd a borítékot zsebrevágta és bement. Alig csukta be maga után az ajtót, egy üres sörösüveg repült feléje, de olyan sebesen, hogy alig volt ideje kikerülni. Az üveg hatalmas zajjal nekicsapódott az ajtónak, ahol széttörött.
-Add ide... - a konyhából kivánszorgott egy sovány, sápadt, karikaszemű, ráncokkal teli vénember. -...a pénzt! - lihegte. Alig állt a lábán, de ahogy kimondta a pénz szót, nekirontott a fiúnak, egyenesen a nyakát vette célul.
Gergely első reakciója az volt, hogy félrecsapta a kezeit, majd boxolt egyet a hasába, amitől a vénember hanyatvágódott a földön. Amint vízszintesbe került, már hallatszott a horkolása. Gergely fogta és behúzta a neki szánt kis "szobába", ami a nappali egyik sarkában lévő kis kanapé volt. Rádobta az öreget.
-Fúj, de alkohol szagú vagy! - nyöszörögte és befogta az orrát. Majd fogta magát és kivonult a szobából, bezárta az ajtót, és az emeleten révetette magát az ágyára.
"A csontkupac nem fog felkelni reggelig." valamennyire nyugtatta a gondolat, de mégsem tudott lenyugodni. Felült, elővette a tanulnivalókat. Ami olyan volt, azt gyorsan lekaparta, a többit hagyta azzal a gondolattal "Majd lesz valami." Aztán megszámolta a pénzét és odatette a többi megspórolthoz és lefeküdt.