- Mit gondolsz, jó osztályfőnökünk van? - kérdezte Irma néhány lépés után.

Gergely gondolkozott és hangosan hümmögött párat.
-Szerintem igen. Jó fej. - mondta ki tisztán, amit gondol. - Emellett annak ellenére, hogy nem annyira szigorú, mégis van benne valami, amiért mindenki képes rá figyelni az órán. És nem tart sík hülyének minket. - vállat vont. - Ezt nem szeretem a legtöbb tanárban. Úgy kezelnek minket, mintha amőbák lennénk és ők az Istenek és csak kegyelemből tanítanak minket. Itt szerencsére kevés az olyan tanár, de a korábbi sulijaimban mind ez volt... - itt elhallgatott, várta a lány reakcióját.

- Szerintem is, bár én ezt nem tudom szavakkal ilyen szépen kifejezni. Csak éreztem, hogy közelebb van hozzánk, tanulókhoz, mint bármelyik más tanár - mondta Irma. - Rossz lehetett a régi sulidban.

Gergely vállat vont.
-Nincs értelme azon rágódnom. Most elég az, hogy Nándiék rám vannak szállva. - az utolsó mondtatánál úgy látta, mintha Irma kissé összerezzent volna. - Nem miattad... Vagyis, azzal az utóbbi esetben mégjobban fel. - félrenézett. Most kínosan érezte magát, aztán mégis kibökte, ami elég régóta zaklatta már. - Én nem hiszek Istenben.

Irma magában imákat hadart, azt kérte, hogy csak olyasmit mondjon Gergelynek, ami hasznos. Egy kissé izgult, hogy elrontja, de örült, hogy erre terelődött a szó. Bólintott, és némi gondolkodás után megszólalt, és kimondta azt, amit az elmúlt hetekben nem gondolt volna, hogy őszintén el tudna mondani, de most mégis sikerült:
- Nem muszáj velem barátkozz, ha emiatt zargatnak. - Tudta, hogy ezzel az egyetlen barátságát verheti szét, de valamiért most ez nem tűnt a szemében akkora bajnak, vagy annyira lehetségesnek. - És sajnálom. Csalódtál benne? - nézett a fiúra együttérzően. - Én már csalódtam. Nem mintha nem a legjobban intézné a dolgokat, de messze nem azt csinálta amit én elvártam tőle.

A fiú elgondolkodva lépdelt. Meglepődött Irma válaszán. Nem szeretett az emberek magánügyeibe beleütni az orrát, de ez most egészen más volt, elvégre mindketten elérhetik Istent, ha kinyújtják a kezüket, viszont nem mindegy hogy ki merre nyúl. Ez okozta a benne feltörő kíváncsiságot és mintha egy szikrányi remény is felcsillant volna benne. Bármennyire is érezte sokszor, hogy Isten igazságtalan volt vele, most valahogy mégis meg akarta érteni.
-Miért? Mi lett? - bökte ki végül, aztán elszégyellte magát, hiszen ez már tolakodás és talán olyan helyen tapogatózik, ahol nem kellene. - Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Bocs, hogy ilyen tolakodó vagyok.

Irma szelíden mosolygott.
- Kicsi voltam, és megtanították, hogy Isten időnként csodákat tesz, mert ő mindenre képes. Azt is megtanították, hogy imádságban kérhetek dolgokat tőle. Én azt kértem, hogy gyógyítsa meg anyámat, mert sajnáltam amiért gyenge volt mindig. De hiába kértem sokszor, nem gyógyult meg, sőt pont abban az időszakban még betegebb lett az átlagosnál. Nem értettem, miért. Anyámnak is elmondtam, hogy én megpróbáltam meggyógyítani őt, de nem sikerült. Átölelt, és azt mondta: "A 2Korintusban azt írja: az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Isten úgy látta jónak, hogy én gyenge legyek, és én ezt elfogadom. Talán jobb is így, gondolj csak bele, egész nap itt tudok lenni veletek, a két szép lányommal! Én tudok örülni annak, hogy gyenge vagyok. Ha Isten úgy dönt valamikor, hogy elveszi a gyengeségem, annak is örülni fogok, és hiszem, hogy ezt akár most is megtehetné. De ő elég erős helyettem is, és mellém adta apát, aki szintén erős. Minden rendben. Sajnálom, hogy csalódtál. Gyere, imádkozzunk, hogy legközelebb ne kelljen csalódnod!" - Irma egy pillanatra lehunyta a szemét, és magában, szavak nélkül átélte azt az érzést, ahogy az anyja keze körülfogta az ő összekulcsolt kacsóját. - Nem adtam fel, a mai napig imádkozok anya gyógyulásáért. Csak elfogadtam, hogy ez így, nem igazán értem, miért, de jobb, legalábbis most. Ha teljesen értenénk Istent, már nem is lenne Isten. Csalódást okoz az is, hogy az iskolában egy barátom sincs, de Isten a barátom, és ez klassz.
Irma a nagy szövegelés után kifújta magát.

Gergely csendben hallgatta Irma élménybeszámolóját. Nem mondott semmit még utána sem pár percig, csak magában konstatálta, hogy még ennyit nem hallotta beszélni a lányt. A tarkójára tette a kezét és az eget kezdte el bamulni, a táskája továbbra is a vállén csüngött.
- A nagymamám mindig is hitt Istenben. Ő volt az, aki a legtöbbet mesélt róla. Igaz, sokra nem emlékszem, mert kicsi voltam és talán nem is értettem meg. Anyám is hívőnek vélte magát, mégis sokszor kerülte a témát, amikor felhoztam a családban. Talán apósa és apám miatt. Nem tudom. Arra emlékszem, hogy a nagymamámat elütötte az autó. Kómában volt hetekig, nem tért magához. Ahogy ő tanította, kétségbeesetten imádkoztam, hogy gyógyítsa meg, noha már senki sem hitte, hogy visszatér az élők sorába. Amint gondolod, valóban nem gyógyította meg, meghalt egy hónapra rá a baleset után. Azt követően pedig rohamosan minden romlani kezdett a családban. Nagyapám még részegesebb lett és mindig, amikor anyám otthon volt és apám nem, verte meg, és én semmit sem tudtam tenni, mert engem ugyanúgy elvert. Hiába imádkoztam, hiába kértem, semmi sem javult. Végül anyám megszökött egy másik férfival. Azóta sem hallottam felőle. Apám onnantól kezdve még többet kezdett dolgozni, éppen csak azért járt haza jobb esetben hetente háromszor, hogy nagyapának pénzt adjon az én eltartásomra. Mondanom sem kell, hogy annak nagy részét elitta. Más rokon nagyon nem volt, akihez mehettem volna, mert aki teheette vagy külföldre költözött vagy teljsen megszakította a kapcsolatot velünk. Apám apám anyja is azért ment el, a másik tatám nem is ismertem. Anyám és apám testvérei mind elfordultak tőlem. Egyszerűen kilátástalan volt minden. Dühömben szokést próbáltam nem egyszer, de a rendőrség mindig elkapott. Cirkusz lett cirkusz hátán, a suliban is hisztiztek a szökésem miatt és páran cukkolni is kezdtek emiatt. Mintha tudtak volna valamiről. Adtam nekik egy pár jobb egyenest, amire kiraktak. A környéken már más suliba nem is akartak felvenni, mert a rossz hír hamar terjed. Elköltöztünk, de ott sem volt jó, nem raktak ki, de a mindennapi verekedés rutin volt. Aztán apám ide vett egy házat, a lehetőleg legmeszebb a munkájától, így hát csak valami kéthetente jön ide meglátogatni. Egyedül még nem élhetek, mert kiskorú vagyok. Így hát nagyapámmal élek. - savanyú arcot vágott. - Ne haragúdj, de valahogy nem tudok hinni ebben az Isten meg Jézus cuccban. Most mondtad, hogy van amit megad, van amit nem. De nekem semmit sem adott az utolsó öt évben, csak keserűséget és egy élő poklot. Ezekután valahogy nehezemre esik még hinni benne. - Gergely is kifújta magát. El kellett ismerje ilyen sokat nem beszél még ő sem. Sőt, ennyit még senkinek sem mondott a személyes életéről. Ennek ellenére egészen megkönnyebült. Nem nézett Irmára. Biztos volt benne, hogy a lány most jönne valami térítő szöveggel és attól félt, hogy nagyon rondán fog viselkedni vele, noha nem érdemli meg. - És tudom késő, de sajnálom ahogy az utóbbi hetekben viselkedtem. A nagymamám tanított még rá, hogy ne a borítója alapján ítéljek meg egy könyvet, szóval veled sem kellett volna olyan hülyén viselkedjek, mert mást hiszel, mint én. - zavartan félrefordította a fejét.

- Én nagyon örülök, hogy ilyen bizalmas dolgokat elárultál nekem. Ez... megtiszteltetés. Kicsit fennkölt az a szó, hogy "megtiszteltetés", de ennél jobb most nem jut eszembe. Sajnálom, hogy már ilyen fiatalon ennyi szenvedésnek voltál és vagy kitéve. - Irma hangjából kicsendült az együttérzés és a segíteni vágyás. Egy kis szünetet tartott, gondolkozott, hogy mit mondjon még. - Nem is akarlak kényszeríteni, hogy térj meg. Ezt igazából még a Biblia is tiltja - mosolygott Gergelyre - szóval, ha úgy érzed, hogy kényszerítelek, akkor szólj rám nyugodtan. Ha zavar és feszélyez ez a téma, nem is kell erről beszéljünk. De ha nincs ellenedre, imádkozok érted, hogy pozitív dolgokat is tapasztalhass. Ezt akár most is megtehetem, ha akarod. De mondom, nem muszáj. Semmit sem muszáj. Ami pedig az utóbbi heteket illeti, már rég megbocsátottam.
Ezzel kézfogásra nyújtotta a jobb kezét, a teljes béke jeléül.

Gergely arcán végigfutott egy halvány mosoly. Finoman megfogta a lány kezét, attól félt, hogy eltörik az ő vaskos újjai között, majd kicsit megrázta.
-Ahogy akarod. Imádkozhatsz, de nem hiszem még, hogy sok haszna lenne. A téma, nem az, hogy bánt... inkább... á, hagyjuk. - jelentette ki és elengedte a lány kezét. - Most mennem kell, de holnap még találkozunk. - intett, azzal befordult a szupermárket utcájába.