- Szia... - köszönt utána halkan Irma. Megnyúlt arccal ballagott haza. Gergely reakciója arra utalt, hogy ő nem kér Jézusból. És látszólag a követőiből sem. Ha nem érezte volna maga mellett még mindig Isten vigasztaló jelenlétét, már elpityeredett volna.
Otthon az anyja mosolygó arca aggódóvá vált, amint meglátta hazaérő lányát. Irma azt mondta neki, hogy ne haragudjon, de most egyedül szeretne maradni Istennel. Az anyja bólintott, gyengéden megölelte, majd visszahúzódott a konyhába. "Uram, legyél a gyermekemmel. A te szerető kezed most többet segíthet rajta, mint én." imádkozott az anya magában.
Irma amint a szobájába ért, levette Gergely felsőjét és gondosan összehajtogatta, majd az íróasztalra tette. Ezután mellé helyezte a saját blúzát is, és nagyot sóhajtott.
"Nézd. Azt se tudom, hol kezdjem." - kezdett bele az imádságba. Felmászott az ágyára, bebújt egy pléd alá, és néhányszor találomra kinyitotta a Bibliáját. Isten jelenléte még mindig vele volt, úgy érezte magát, mint akinek a lelke legbelső részét simogatják.
"És kavarognak az élményeim a fejemben, szóval a Bibliára nem tudok odafigyelni. Nem tudom, hogy most hallgatnom kéne, hogy meghalljam, mit akarsz, vagy öntsem ki neked a zagyva élményeim. Hiszen úgyis láttál mindent, ott voltál. Nem tudom, hol a dicső abban ami ma történt. Azt hiszem, most kishitű vagyok, mert bár megmentettél Nándi karmai... vagyis inkább öklei közül, nem áldalak érte, hanem... mittudomén, de Gergely most... megbántottam, vagy mi van? Olyan furcsa volt az arckifejezése. Szomorú, meg csalódott. Amellett, hogy elutasító. Mit csináltam? Vagy mit nem csináltam?
Mit csináljak ezután?"
Ekkor egy dalszöveg részlete jutott eszébe: ...oda kell menni, megölelni, akkor is, ha nem te vagy a hibás...
"És ha elutasít?"
Te hallgasd meg a mennyből, és vidd véghez - jutott eszébe egy részlet a krónikák könyvéből.
"Tudom, szeretnem kell az embereket, ezt már annyiszor elmondtad... de olyan reménytelennek tűnik. Egyáltalán, ha Gergely ezután rám se hederít.. mint a többiek..." - folytatta keserűen. - "Most azt hiszem, kishitű vagyok. Nem tudnál kezdeni velem valamit?"
Tett egy utolsó próbát a Bibliával. Nem akadt meg a szeme semmi biztató soron.
"Na jó, addig nem hagyom abba, amíg nem vigasztalsz meg teljesen." - kötötte ki Irma, és lázasan keresgélni kezdett a könyvben.
Végignézett már vagy tizenhat oldalt, de nem talált olyan verset, ami igazán megérintette volna. Azonban szaván akarta fogni Istent. Azt mondta: jöjjetek hozzám, és én megnyugosztlak titeket, úgyhogy addig nem tágít mellőle amíg ezt meg nem teszi.
Tíz perc telt el, és Irmát megragadta egy ige a Lukács evangéliumából: De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.
Ettől lehiggadt.
"Akkor jó. Ha te magad imádkozol értem, akkor megnyugodtam."
Még párszor elolvasta az imént kapott értékes két sort, majd félretette Bibliáját, és egy darabig csendben, letisztult elmével ült. Csak arra gondolt, hogy Jézus imádkozik érte, és hogy ez milyen jó.

Egyelőre nem gondolt a jövőre, egyszerűen kiment a szüleihez, és végezte tovább a napi teendőket. Ha a nap folyamán kétely merült fel benne, vagy nyugtalanság, emlékeztette magát a ma kapott igére és helyreállt a lelki egyensúlya.
A szüleit este megkérte, hogy imádkozzanak Gergelyért és Nándiért.
- Na és érted? - kérdezték a szülők, akiknek Irma nem mesélt el minden apró részletet, de megértették a helyzet súlyosságát.
Irma néhány pillanatnyi gondolkodás után azt mondta:
- Arra nincs szükség. Értem imádkozik Jézus.

A következő napokban, Gergely nem szólt Irmához egy szót sem. Még a normélis köszönésekre is csak biccentett és utána végezte a dolgát, mintha a másik ott sem lenne. Nem tudta miért, de valamilyen okból kifolyólag nagyon rossz kedve lett. Onnantól fogva megközelíthetetlen lett. Morcos volt, és eléggé hidegen válaszolt mindenkinek. Ha segítséget kértek tőle, máshoz küldte azzal az ürüggyel, hogy a többiek jobban magyaráznak, mint ő. Az tény és való volt, viszont, nála jobban senki sem tudta a kémiát, fizikát és mateket. Az emberek kezdtek elhidegülni tőle, ő meg semmit sem tett az érdekében, hogy ezt helyrehozza.
A nemtörődömsége miatt is kerülték, pedig ez nem volt igaz. Törődött ő sok mindennel, többek között Irmával. Ha megjelentek Nándiék, szemével mindig nézte, hogy a lány ott van-e vagy sincs. Máskor meg ha a lánnyal találkozott állandóan férlenézett elsősorban elővigyázatosság, hogy Nándiék ne legyenek ott, másodsorban zaklatottsága miatt nem mert és nem tudott a szemébe nézni. Utána persze mégjobban feldühődött, hogy mi a francért kell ő rágódjon ezen. Otthon is többször fettrengett az ágyában, felidézve a jelenetet ahogy Irmát bántják Nándiék és ő mégis ott állt és nem csinált semmit. Ilyenkor tiszteletet érzett iránti. Sokszor nem vissza ütni nem is annyira könnyű, és ő ezt tudta jól tapasztalatból. De sohasem tudta megérteni a lányt, hogy miért tartott ki annyira hite mellett, amikor a saját testi épsége volt a tét. Ha nem lett volna ott a közelben, akkor a lányt teljesen megszégyenítik. Ezért is volt dühös valamelyest Irmára minden egyes alkalommal, amikor meglátta. Persze az hamar elszállt és egy megmagyarázhatatlan melankólia vett hatalmat rajta. Igen, gyakorlatilag elveszítette az egyetlen olyan embert, aki szóba mert állni vele és mondhatta első barátnak ebben a nyomorult iskolában.
Két hét után sem változott semmi sem. Gergelyben néha felmerült, hogy valyon nem csupán az ő csökönyössége miatt is állt be a hidegháború padtársa és közéje. Rögtön el is hessegette a gondolatot, amikor legutoljára is felmerült.
"Méghogy Isten segít! Ha létezik egyeltalán." hevesen kifújta a levegőt és inkább elővette ócska kis telefonját és azon kezdett játszani.

Egy pénteki napon, amikor már mindenki elment, csak egy-két ember szállingózott az iskolában, ahogy Irma is, aki a táblát törölte le, Gergely állított be az osztályba. Az arca véres volt, a szája felhasítvam, a kezei lila foltokkal teli, blúzza helyenként elszakadva.
-Az a nyomorult! Vassal ütni! A francba vele! - mondta félhangosan magának, majd öklével letörölte a szájából kicsorduló kis vért. Megindult az asztala felé, mert tudta, hogy padtársa mindig tart pár ragtapaszt, meg fertőtlenítő zsebkendőt a padjában a biztonság kedvéért ha a táskájából kifogy. Amikor Irma talpa alatt reccsent egyet a padló, csak akkor vette észre, hogy nem egyedül van, ráadásul éppen az, akitől kölcsön akart venni egy kis ragtapaszt.
Szótlanul nézte a lányt, aztán az asztalára csapta a táskáját és leült. Megint pár percnyi csend ült a teremre, végül Gergely megszólalt.
-Adsz... kölcsön... egy kis ragtapaszt?

Irma lerakta a szivacsot, a kezeit a szoknyájába törölte, közben pedig már ott is termett az asztalánál, Gergely mellett. Meg is lepődött, nem is, amikor Gergelyt ilyen állapotban látta. Belül mosolygott és magához ölelte a fiút, de kívül nem mutatott semmit, de örült annak, hogy Gergely hajlandó tőle segítséget kérni.
- Rám mindig számíthatsz - mondta komoly arccal, de meleg hangon, és átnyújtotta neki a sebellátáshoz szükséges dolgokat a padjából. - Amúgy bocs, hogy eddig elfelejtettem visszahozni a felsőd. Tessék - szedte ki azt is a táskájából. Most értette meg, Isten miért engedte meg, hogy ilyen sokáig nála maradjon.

Gergely a lánnyal ellentétben meg volt lepődve. Nem gondolta volna, hogy ennyi idő után is szóba fog állni vele, noha nagyon pofátlanul viselkedett vele jogtalanul. Igaz megmentette Irmát, de a lány igazából többször megmentette őt a kis orvosi, fertőtlenítő cuccaival.
-Kössz. - mondta, majd kiszolgálta magát és az arcára nyomta a szesszel átitatott papírzsebkendőt. - És nem probléma, emellett... inkább én tartozom bocsánatkéréssel... - halkan beszélt, mert félt, hogy ingerültségében elijeszti a lányt. A blúzzára sandított, ami gondosan össze volt hajtogatva, majd a lányra nézett. - ... hülyén viselkedtem veled, noha nem volt okom rá... Bocs... - félretekintett és inkább a lila és kék foltos kezeit nézte a lány helyett.

Irma azt sem tudta, hova fojtsa vissza a boldogságát. Gergelyre mosolygott.
- Egyáltalán nem haragszom rád, és szívesen segítek... ha kedves vagy hozzám, ha nem. Viszont tisztellek is. Amikor kéred, segítek, de magamtól, erőszakkal nem jövök. Ezek most csak szavak, de folyamatosan igyekszek ezt is tenni.

//Irma, stop beaming! XD//

Gergely felvont szemöldökkel figyelte a lányt. Nem tudta mit mondjon. Megköszörülte a torkát és kibámult az ablakon. Igazából hálás volt neki, hogy nem volt az a nyomulós fajta, nem rohanta le, hogy miért nem beszél vele, sőt, még azt sem kérdezte meg miért ilyen sebes. Mondjuk az is igaz ez a tény eléggé nyilvánvaló volt, de neki akkor is sokat számított.
Az Irmás incidens után Nándiék rendesen rászálltak Gergelyre. Hősnek, a kis "Hero"-nak meg miegymásnak csúfolták, ami egymagában nem volt súlyos, Gergely fel se vette. Természetesen erre a másik felhúzta magát és kiadta a többieknek, hogy verjék el. Ilyenkor két lehetőség volt: Gergely megfordult és szembeszállt velük, akik mivel többen voltak, mindig elverték, de szerencsére ők is kaptak jó pár kemény ütést; a másik lehetőség pedig az volt, hogy ha volt valaki a suli közelében, kergetni kezdték Gergelyt, mintha csak hülyéskednének, amolyan fiú módra, és akkor aztán az üldözött szépen lelépett, amikor a másikok nem figyeltek, vagy egyszerűen simán elhagyta őket sprintelés közben.
Gergely kifújta a levegőt és felállt. Kezdte összeszedni az elhasznált zsebkendőket.
-Sokszor elcsodálkozom hogy van annyi erőd, hogy ellenálj a kíváncsiságodnak és semmit se kérdezz. Még a legkisebb dolgot sem. - nem nézett a lányra, a kötszereket csomagolta vissza a helyükre.

Mivel az előbbi szöveg már biztosan épp elég szirup volt Gergely lelkének, Irma úgy döntött, hogy erre a kérdésre most nem válaszol, mert ahhoz Jézusról is kellett volna meséljen, és nem volt benne biztos, hogy jó ötlet most rögtön kezdeni a "szent dumát". Emellett Gergely hangsúlyából arra következtetett, hogy nem is vár feltétlenül választ.
Amíg Gergely elpakolt, ő befejezte a táblatörlést, és becsukta az ablakokat, majd a padjához ment a táskájáért.

Gergely felállt és a vállára csapta a táskáját. Irmára nézett.
-Haza mész, ugye? El tudlak kísérni egy ideig, úgy is megyek dolgozni. - azzal megindult kifele az ajtón. A folyosókon baktatva bámulta a falra aggatott rengeteg tablóképet. Hirtelen megtorpant és hangosan felhorkantott, majd széles vigyorra húzódott az arca. Az újjával mutatott egy bizonyos képre. Hatalmas ízéléstelen keret, hatvan-hetvenes évekbeli hajviselet, vagyis lenyalt frizura, de helyenként kiállt pár tincs, egészen nevetségessé téve a fiatal srácot. Kosztümben volt, arcára pedig a levakarhatatlan vigyor fagyott. A kép alatt egy név állt: Labanczky József. Kétségtelen, az osztákyfőnökük volt. Gergelyből kitört a nevetés.

Irma Gergely mellett tartotta a tempót. A képet elnézve ő is látta, hogy az osztályfőnökének annakidején nem volt előnyös az elegancia, és mára sem változott sokat a helyzet, de belőle nem tört ki a nevetés.

Gergely ahogy észrevette, hogy Irma nem nevet, ő is leállt. Köhintett párat, majd újra megindult.