Szerda délután, órák után Irma egy ifis dallamot dúdolt és a táblát törölte. Minden távozó osztálytársának gyönyörű délutánt kívánt és mosolyogva integetett utánuk. Nem mindenki reagált rá, páran mosolyogva viszonozták a gesztust, de amint hátat fordítottak a lánynak, sóhajtottak, és a mosolyuknak nyoma veszett. Egyesek összesúgtak, hogy "már megint a feltűnési viszketegsége, azt hittem már abbahagyja végre..." ugyanis Irma egy darabig lelankadt, és a hétvégén döntötte el, hogy újra gőzerővel megpróbál jó lenni az osztálytársaihoz. Irma mosolya is erőltetetté vált, az elutasítás még mindig rosszul esett neki. "Azt hiszem, sose fogom megszokni ezt. De az jó, ugye, ha az ember szíve érző marad?" kérdezte reménykedve Legjobb Barátjától, aki jelenleg hallgatott. "Ezt igennek veszem, ha nem haragszol." gondolta Irma lelombozódva, és egy pillanatra lehunyta a szemét. De eszébe jutott a "Nem lesz egyedül a szívem többé" kezdetű ének, és ez némileg javított a lelkiállapotán.
Amint végzett a táblatörléssel, sarkon fordult, és ki akart menni, hogy mossa ki a szivacsot. Azonban az ajtóban Nándi állt terpeszben, ölbefont karokkal, elállva teljesen az utat. Gúnyos mosoly volt az arcán, mögötte pedig a haverjai vigyorogtak kárörvendően. Már előre fenték a fogukat a prédára. - Üdvözlégy, Jézus gyermeke - folyta a gúny Nándi szájából. Irma hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. Úgy gondolta, ha kimutatja a félelmét, az semmiképp nem jó, úgyhogy elindult az ajtó felé, de a lépései nem sikerültek túl határozottnak, és a szemében is látszott, hogy nem tombol benne a biztonságérzet, habár komoly volt a tekintete. "Segíts." küldte az sos jelzést szótlan imában az ég fele. Nándinak nem állt szándékában félreállni. - Kiengedsz, légyszi? Kimosnám a szivacsot - szólt Irma a föléje magasodó fiúhoz. Őzikének érezte magát egy halom farkas előtt. - Persze, csak tessék - lépett félre kicsit Nándi nagy udvariasan, a kezével gyöngéden Irma vállához nyúlt és maga mellé húzta. A karját átvetette a vállán, és úgy vezette a lányvéce felé, ami balra volt a folyósó végén, de úgy, hogy a kint álldogáló társai előttük és mögöttük mentek két sorban úgy, hogy teljesen lezárták a folyósót. Irma alig mert lélegezni. Gentlemanként kinyitották neki a mosdó lányvéce ajtaját, és egy kagylónál szépen ki is mosta a szivacsot, kicsavarta, a kezéről lerázta a vízcseppek nagy részét, és visszaindult. Udvariasan mosolygott egyet, mikor visszafele is ugyanúgy elkísérték. Amikor letette a tábla melletti tartóra a szivacsot, Nándi egyik haverja becsukta az ajtót, és másodmagával ott maradtak őrt állni. A többiek a lány köré sereglettek, aki nem tudta, tulajdonképpen mit akarnak. Tulajdonképpen a fiúk sem tudták, Nándi sem, csak égett benne a szándék, hogy minél jobban megsértse, és ha úgy lesz kedve, fizikailag is bántsa Istennek ezt a karmuk közé tévedt jámbor, védtelen báránykáját. "Bezzeg, ha Istennek farkasai lennének, az sokkal vagányabb lenne." gondolta. - Szóval, hallottam, hogy megtértél. Nem olyan rég, de épp elég rég ahhoz, hogy felkavard a kedélyeket... A kedélyeinket - vigyorgott eszelősen Irmára, aki kihúzta magát, amennyire lehetett, bár legszívesebben elszaladt volna. Csak nem lehetett. Túl nagy a kockázat. Ha nem rosszalkodik, akkor lehet, beérik sima csúfolással, de sok hírt hallott már arról, hogy mire képes Nándi. Rendszerint egyetlen valaki ellen, tízszeres túlerővel, de most épp ez volt a felállás. Nyelt egyet. - Mit értesz ezalatt? - kérdezte Irma csendesen. - Azt, hogy rohadtul idegesít, amikor csak hírből is hallom Isten, vagy Jézus nevét, ugyanis épeszű ember nem hisz el minden dajkamesét amit a nyanyája mond. - Nem kell elhinned - felelt Irma kicsit keményebb hangnemben a kelleténél. "Édesanyám nem nyanya" - fortyant fel magában. - Nem is fogom elhinni, nyugodj meg. És most nem is ez a lényeg. Most játszunk, kedves kis szentikém, azt játsszuk, hogy kipróbáljuk, meddig vagy hajlandó hinni. Irma fejében még mindig nem állt össze teljesen a kép. Csak úgy érezte, hogy egyre inkább veszélybe kerül. "Kicsinek, idiótának és hitetlennek érzem magam. Azt mondtad megvédsz, itt az alkalom, kérlek csinálj valamit, mert félek!" Eszébe jutott a Bibliában olvasott sok "ne félj"-t tartalmazó ige, azokat ismételgette magában lélekerősítőnek, ezzel egyidőben pedig beszélt Nándihoz. - Egyelőre hiszek, méghozzá stabilan. Hiszem, hogy Jézusé vagyok, hiszem, hogy magára vettem a bűneimet, hiszem, hogy ha vele maradok, akkor nem árthat semmi, "sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény" ergő te sem! Nem választhatsz el Isten szeretetétől! - minél tovább mondta ezeket Irma, annál bátrabbnak érezte magát. Amit Páltól idézett, külön megerősítette, ugyanis épp a beszéd pillanatában jutott eszébe, nem gondolt rá előre. Nándi türelmetlenül hallgatta, az arckifejezése is csak növekvő ellenszenvet tükrözött. Már nem vigyorgott. Leginkább az húzta fel, hogy a kis csitri azt hiszi, ő nem bánthatja. - Micsoda prófétanő lett belőled - jegyezte meg undorkodva. - Nem hiszem, hogy tényleg hiszed, hogy nem árthatok neked. Illusztrálom. Ezzel minden előzetes jel nélkül pofonvágta Irmát akkora erővel, hogy a lány a földre esett. Reflexből elhajolt, de nem eléggé és rossz irányba, azért vesztette el könnyen az egyensúlyát. Égni kezdett az arca és kipirosodott. A még nedves keze a földön levő por miatt enyhén sáros lett, és mivel a térdére esett, az is sajgott. Tulajdonképpen a térde jobban fájt mint az arca. Nándi legközelebb levő társa fel akarta cibálni a földről a lányt, de Nándi leintette. - No, hol az Isten aki megvéd? Nem kéne most viszonzásképp gyomorszájon vágjon engem egy angyal vagy ilyesmi? - újra elvigyorodott mikor látta, ahogy a lány lassanként feltápászkodik. - Nem lenne lehetetlen - nézett komolyan, de mostmár elszántan Irma Nándi szemébe. A félelme elmúlt az ütéssel együtt, pedig ha ilyen hamar ütni kezdte, ezután nem számíthat jobbra. Mégis felbátorodott. Végső soron Krisztusért szenvedett, ami benne volt a pakliban kezdettől fogva. Egy pofon pedig igazán semmi a kereszthalálhoz képest. - Most úgy tűnik, erre nincs szükség. De ha nem is védne meg semmitől, akkor sem fordulok el Istentől. Ha megengedte, hogy bánts, jó oka van rá és nem zavar. Üss csak, ha ezzel szerinted kivered belőlem a hitet. Nándi felfortyant. Zokszó nélkül folyamodott erőszakhoz, csakhogy azt nem tűrte, ha erre az áldozata saját maga biztatta. Neki aztán ne parancsolgasson senki semmiben! Olyan szitokáradatot zúdított a lányra, hogy az egész folyósón hallatszott még csukott ajtón keresztül is. Az ajtóban állók időnként ki-kilestek, nem e jön egy takarítónő vagy tanár, vagy akárki. Irma egy darabig tűrt, de aztán a sok szörnyű, mocskos szó hallatán amik nemcsak neki, hanem Isten és az egész családja részére szóltak, egy idő után megtört és a szemébe könnyek gyűltek. Az ajkait összeszorította, és magában imádkozott, hogy legyen már vége. Nándi egy idő múlva kifogyott a trágár szavakból, és megunta, hogy neki már kapar a torka az ordibálástól, Irma meg csak csendben tűr. Az, hogy tulajdonképpen nem védekezett, nem fért a fejébe. Még a teljesen tehetetlen áldozatai is minimum megpróbáltak elfutni, de most tuti, hogy ez a hülye csaj bolond. Tanácstalanságában lekevert neki még egy pofont, a másik oldalról.
(0) (0) |
|